„A Szervezet összes tagjainak nemzetközi érintkezéseik során más Állam területi épsége, vagy politikai függetlensége ellen irányuló vagy az Egyesült Nemzetek céljaival össze nem férő bármely más módon nyilvánuló erőszakkal való fenyegetéstől vagy erőszak alkalmazásától tartózkodniok kell.”
ENSZ Alapokmánya 2. cikk 4. bekezdés

Háború, terrorizmus és emberi jogok

A háború és a terrorizmus alapjaiban veszélyezteti az emberi jogi kereteket. Van egyáltalán értelme emberi jogokról beszélni, amikor előre megfontolt szándékkal folyik a gyilkolás? Vagy amikor a halálos áldozatokat „járulékos veszteség"-ként könyvelik el egy szőnyegbombázás kapcsán, amely közvetlenül vagy közvetve betegséget, szenvedést, lakóhelyek megsemmisülését és pusztulást okoz? Háborúban, különösen, ha évekig elhúzódnak a harcok, talán nincs is olyan emberi jog, amely ne sérülne. Az egészségügyi rendszer összeomlik, az oktatás akadozik, eltűnnek otthonok és munkahelyek, sérül vagy akár teljesen megszűnik az élelmiszer- és vízellátás, a jogrendszer, a sajtó- és szólásszabadság. Az állam – vagy az „ellenséges ország" – által elkövetett visszaélések számonkérése pedig alig vagy egyáltalán nem valósul meg. Ha békeidőben létezett is némi védelem az emberi jogi jogsértések ellen, szinte biztos, hogy a háború kitörésével a gyermekek, a nők, a kisebbségi csoportok és a menekültek kiszolgáltatottsága fokozódik.

És valóban: a háború és a terrorizmus az emberiesség csődjét jelentik, nyilvánvalóan aláássák és zárójelbe teszik az emberi jogok alapját jelentő értékeket és az azokat védő jogrendszert. Az emberi jogok azonban, noha lényegesen gyengébben, de még egy ilyen kataklizma közepette is működnek, és ha nem is tudnak minden gaztettet orvosolni, valamennyi védelmet nyújthatnak, és reményt arra, hogy az igazság érvényesülhet.

A háború és a rendkívüli állapot lehetővé teszi az államok számára az ún. derogációt – vagyis hogy ideiglenesen felfüggesszék emberi jogi kötelezettségvállalásaikat. Ugyanakkor, bizonyos emberi jogokat, például az élethez való jogot, vagy a kínzás, az embertelen és megalázó bánásmód tilalmát, soha nem lehet felfüggeszteni. Ezek oly mértékben fontosak és alapvetőek, hogy akkor is tiszteletben kell tartani őket, ha az állam biztonsága veszélybe kerül.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2011-ben hozott egyik ítélete ³(Al-Skeini és társai kontra Egyesült Királyság) megállapította, hogy az iraki Baszrában végrehajtott biztonsági műveletek során az Egyesült Királyság számos polgári személy esetében megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének – az élethez való jogról szóló – 2. cikkét. Ez volt az első eset, amikor megállapítást nyert, hogy háború idején az Egyezmény a részes állam határain kívül minden olyan területen is hatállyal bír, ahol az ténylegesen közhatalmat gyakorol. Más esetekben a Bíróság kimondta, hogy a fogolytáborokban alkalmazott bánásmód kimeríti a kínzás fogalmát.

Mikor háború a háború?

A háború és a terrorizmus sok tekintetben nagyon hasonlítanak egymásra. Mindkettőre igaz, hogy rendkívül erőszakos cselekményekkel jár, politikai, ideológiai vagy stratégiai célok motiválják, és az egyének valamely csoportja követi el egy másik ellen. Mindkettő tragikus következményekkel jár a lakosság számára, akár szándékos ez, akár nem. A háború jellemzően nagy területeket érint és nagyobb pusztítást is okoz, mert azt általában olyan államok vívják, amelyek hadsereggel és hatalmas fegyverarzenállal rendelkeznek. Terrorista csoportok ritkán bírnak olyan szakmai háttérrel és pénzügyi forrásokkal, mint az államok.

Nem csak az alkalmazott módszerek és az erőszak mértéke különbözteti meg egymástól a háborút és a terrorizmust, a kettőt a nemzetközi jog is eltérően kezeli. A különbségek nem mindig egyértelműek, még a szakértők is vitatják, hogy egy bizonyos erőszakos cselekmény terrorizmusnak, polgárháborúnak, felkelésnek, önvédelemnek, az önrendelkezési jog érvényesítésének vagy másnak minősül-e.

Kérdés: A XX. században a csecsenek, az abházok, a kurdok, a palesztinok és az ír nacionalisták mind meg voltak győződve arról, hogy egy gyarmatosító nemzet ellen vívják a háborújukat. A nemzetállamok pedig mindig is terrorizmusként tekintettek az ilyen csoportok fellépésére. Hogyan tudnánk eldönteni, hogy melyik minek minősül?

A háború meghatározásának nehézségei

A háborút általában a nemzetállamok közti konfliktusként írjuk le. De akkor mi a helyzet a polgárháborúval, illetve az úgynevezett „terrorizmus elleni háborúval"? Néha a hivatalos hadüzenet megléte alapján minősítünk egy cselekményt háborúnak, de így figyelmen kívül hagyjuk az olyan, akár évekig tartó, alacsony intenzitású bombázásokat, mint amilyeneket az Egyesült Államok hajtott végre a 1990-es években a pakisztáni határon vagy az Irak feletti tiltott légtérben.

Háborúnak kell-e tekintenünk a gazdasági, kereskedelmi vagy kiberháborúkat? Hiszen mindhárom hatalmas pusztítást jelenthet, akár az emberi élet szempontjából is. Tekinthető-e a szankciók alkalmazása a hadviselés egyik formájának? Az UNICEF becslése szerint az Irak elleni szankciók az 1990-es években több mint félmillió gyermek és sok felnőtt halálához vezettek.

Kérdés: A porosz tábornok, Carl Von Clausewitz a következőképpen határozta meg a háborút: „A háború tehát az erőszak alkalmazása, aminek célja, hogy az ellenfelet saját akaratunk teljesítésére kényszerítsük.”^I. Egyetért Ön ezzel definícióval?

Mi a terrorizmus?

A terrorizmus is egyike azoknak a kifejezéseknek, amelyeket mindenki könnyedén használ, de pontosan senki nem tud definiálni. Még a szakértők is folyamatosan vitatkoznak azon, mit kell érteni terrorizmuson. Tán száznál is több különböző definíciója létezik, de ezek egyike sem általánosan elfogadott.

A közmegegyezés hiánya nagyon is konkrét gyakorlati következményekkel jár. Az ENSZ például több mint 70 év próbálkozás után a mai napig nem volt képes elfogadni egy, a terrorizmus elleni általános, átfogó egyezményt, mivel a tagállamok nem tudnak megállapodni, hogyan definiálják a terrorizmust. Az ENSZ Közgyűlése gyakran a következő megfogalmazást használja a terrorizmus kapcsán:

„Az olyan politikailag motivált bűncselekmények, melyek célja vagy szándékolt hatása, hogy rettegést keltsenek a nyilvánosságban, személyek csoportjában vagy egyes személyekben, semmilyen körülmények között nem igazolhatók politikai, filozófiai, ideológiai, faji, etnikai, vallási vagy más hasonló jellegű megfontolásokkal.”⁵

Terroristák a történelmi időkben
A XVIII. század előtt létező három leghíresebb „terrorista" csoport vallási indíttatású volt (nevük több nyelvbe is bekerült valamilyen szélsőséges magatartásra utaló szóként: a zélóta szó fanatikust jelent, az asszaszin gyilkost, a thug pedig az orgyilkos szinonimája).

• A zsidó zélóták I. századi mozgalmának célja az volt, hogy elűzzék a rómaiakat Palesztinából. Radikális csoportjuk, a szikáriusok könyörtelen módszereket alkalmaztak: pl. nyilvános helyen elvegyültek a tömegben, és orvul leszúrták kiszemelt áldozataikat.
• Az asszaszinok, egy középkori síita muszlim szekta tagjai, az iszlám megtisztítását tűzték ki célul, és híres vallási vezetőket vettek célba; a szikáriusokhoz hasonló módszereket alkalmaztak.
• A thugok Indiában működtek mintegy 600 éven át. Az egyesek által vallási szektának tartott csoport tagjai utazókat gyilkoltak: sajátos szabályok szerint, brutális módszerekkel, többnyire hurokkal vagy kendővel megfojtották őket. Ők voltak a leghosszabb ideig működő ilyen csoport, csak a XIX. században számolták fel, amikor sikerült a csoport tagjai közül informátorokat beszervezni.

Kérdés: Terrorizmusnak számít-e Ön szerint az atombomba bevetésével való fenyegetőzés?

A terrorizmus ismérvei

A következő néhány szempont segíthet eldönteni, hogy egy bizonyos cselekmény „terrorizmusnak” minősül-e. Ne feledjük, hogy a szakértők sem mindig értenek egyet!

• Politikailag motivált

A terrorcselekmény végső célja általában „nagyobb" és stratégiai szempontból fontosabb a cselekmény közvetlen hatásánál. Például egy civilek elleni bombatámadás célja, hogy megváltoztassa a közvéleményt, hogy az nyomást gyakoroljon a kormányra.

• Része az erőszak vagy erőszakkal való fenyegetés

Egyesek úgy gondolják, hogy pusztán az erőszakkal való fenyegetés is terrorcselekménynek minősülhet, mert félelmet kelt azokban, akik ellen irányul, és felhasználható politikai célokra.

• Célja, hogy erős pszichológiai hatást váltson ki

Úgy tűnhet, hogy a terroristatámadásokat ötletszerűen vagy véletlenszerűen hajtják végre, de a terrorista csoportok a maximális hatás érdekében nagyon is körültekintően választják ki a célpontjaikat, és lehetőség szerint a rendszer szimbólumait támadják.

• Nem államok, hanem államnál kisebb szervezetek az elkövetők

Valószínűleg ez a legvitatottabb kérdés a különböző megfigyelők és szakértők körében. Sok ország ezt tekinti a terrorcselekmény fő megkülönböztető jegyének. De ha a terrorcselekmények lehetséges elkövetőit az államnál kisebb szervezetekre szűkítjük, azzal azt is állítjuk, hogy az állam által végrehajtott erőszakos cselekmények, legyenek azok bármennyire is borzalmasak, nem tekinthetők terrorizmusnak.

• Kifejezetten civilek ellen irányul

Ezt a kritériumot is sok szakértő vitatja, mivel kizárja, hogy a katonai állomány vagy az állami tisztviselők (például politikusok), illetve a rendőrség tagjai elleni támadásokat terrortámadásnak minősíthessük.

Kérdés: Ön meg tudná határozni a terrorizmus fogalmát? Hogyan különböztetné meg a terrorcselekményeket az erőszak egyéb formáitól?

Az állam követhet el terrorcselekményt?

A terrorizmus szót először a XVIII. század utolsó évtizedében használták a forradalmi terror, az úgynevezett „Regime de la Terreur" (magyarul: a terror uralma), különösen a Robespierre vezette, 1793-1794 közötti rémuralom jellemzésére. Ezeket az éveket a brutális elnyomás módszerei jellemezték, például tömegesen végezték ki a rendszer politikai ellenfeleit a Forradalmi Törvényszék ítéletei nyomán. Gyakran csupán gyanúsítások alapján, a tisztességes eljárás minden látszata nélkül ítéltek el embereket, különösen a korszak vége felé.
A rettegés légköre általánossá vált; az emberek nem érezhették magukat biztonságban, hiszen az erőszak bármikor és bárhol betörhetett az életükbe. Innen ered tehát a terrorizmus szó, amely mára az általános szókincs részévé vált.

A XIX. század folyamán a terrorizmus szót egyre inkább egy adott államon belül, annak megdöntésére vállalkozó csoportokra, és kevésbé az állami terrorra vonatkozóan emlegették. A forradalmi csoportok Európa számos részén gyakran erőszakhoz folyamodtak az elnyomónak vagy igazságtalannak tartott uralkodók vagy állami rendszerek megdöntése érdekében. A „legkedveltebb” módszer a merénylet volt, a „sikert" pedig többek között egy orosz cár, egy francia elnök, egy osztrák-magyar császárné és egy olasz király meggyilkolása jelentette.

A XX. században, amely az áldozatok száma tekintetében mindenképp, a módszerek kegyetlensége és embertelensége tekintetében pedig talán a legszörnyűbb időszak volt a történelemben, mind az országok, mind az államnál kisebb szervezetek az erőszak eszközéhez fordultak céljaik elérése érdekében. A szörnyű drámai események szereplői és kezdeményezői között akadtak állami vezetők és államnál kisebb szervezetek is. A század végére azonban szinte kizárólag ez utóbbiakat sorolták a terrorista csoportok közé. Az ilyen szervezetek felfegyverzésében, finanszírozásában, sőt kiképzésében gyakran más államok játszanak főszerepet. Terrorista államnak tekinthető-e egy terrorista csoportot felkészítő és támogató ország?

Kérdés: Ön szerint „terrorista" cselekménynek nevezhetők-e az olyan állami intézkedések, amelyek rettegést váltanak ki a lakosságban?

Az erő alkalmazása a nemzetközi jogban

A nemzetközi jog az államok által alkalmazott erőszak számos esetére kiterjed. A jogi szabályok egy része – mint a fejezet elején található idézetből is kiderül – azokra az esetekre vonatkozik, amikor az egyik állam egy másik ellen alkalmaz erőszakot, vagy azzal fenyeget. Az ilyen esetek általában háborúnak minősülnek, és az ENSZ Alapokmánya és a Biztonsági Tanács hatáskörébe esnek. Máskor a jogi szabály az erő alkalmazásának mikéntjével foglalkozik, vagyis azzal, hogy jogilag mi elfogadható, és mi nem a háborús cselekmények során. Ez gyakorlatilag a nemzetközi humanitárius jog területe. Ha háború folyik is valahol, az emberi jogi szabályok akkor is érvényesek, habár bizonyos jogok állam általi korlátozására ilyenkor több lehetőség van, mint békeidőben.

Háború a nemzetközi jogban

ENSZ Alapokmány, Kellogg-Briand Paktum

A Magas Szerződő Felek népeik nevében ünnepélyesen kijelentik, hogy a háborúnak a nemzetközi viszályok elintézése céljából való igénybevételét elítélik, s egymáshoz való viszonyukban erről, mint a nemzeti politika eszközéről, lemondanak.
Idézet a Kellogg-Briand Paktumból (más néven: Általános szerződés a háború igénybevételéről való lemondásról).^III.

Az első világháború után a béke megőrzésére irányuló erőfeszítések között a legjelentősebb a Kellogg-Briand paktum volt, melyhez 1928-ban 15, később pedig további 47 ország csatlakozott. Habár a szerződés nem tudta megakadályozni sem az aláírók közötti későbbi fegyveres konfliktusokat, sem a második világháború kitörését, mégis fontos volt, mert megalapozta a „béke elleni bűncselekmény" gondolatát, mely központi szerepet játszott a nürnbergi perekben. A nürnbergi elvek⁶ értelmében a béke elleni bűncselekmények közé tartozik a „támadó háború vagy a nemzetközi jogi egyezményeket, megállapodásokat vagy biztosítékokat sértő háború kitervelése, előkészítése, kezdeményezése vagy folytatása".

A nürnbergi perek után a tagállamok közti, egymás ellen irányuló erőszak tekintetében az Egyesült Nemzetek Alapokmánya vált a legfontosabb nemzetközi dokumentummá. Az Alapokmány nem tiltja teljes mértékben a háborút: bizonyos szigorúan behatárolt körülmények között – amennyiben ez az önvédelmet szolgálja – megengedi az államok számára, hogy háborúba lépjenek. Azonban még az ilyen önvédelmi háborút is jóvá kell hagynia az ENSZ Biztonsági Tanácsának, kivéve azon ritka eseteket, amikor azonnali lépésre van szükség, és nincs elég idő a Biztonsági Tanács összehívására.

Védelmi felelősség

Az elmúlt években egyes országok azt az elképzelést szorgalmazták, hogy ahol az emberek súlyos visszaéléseket szenvednek el egy állam részéről – például népirtás fenyeget –, az ENSZ-nek joga és kötelessége, hogy a lakosság védelme érdekében beavatkozzon. Ez magában foglalja a vétkes állam elleni katonai fellépés lehetőségét is. A vitát a ruandai népirtás indította el, ahol a nemzetközi közösség nem avatkozott be. A koszovói háború tekinthető a katonai eszközökkel történő „humanitárius beavatkozás" egyik első példájának, és a NATO 2011. évi líbiai beavatkozása is hasonló elven alapult.

A védelmi felelősség elve sok kétséget vet fel. A népirtás és a hasonló cselekmények súlyos és szörnyű tettek. A kritikusok azonban azzal érvelnek, hogy a védelmi felelősség könnyen válhat ürüggyé, és a katonai beavatkozásokat bizonyos esetekben valójában nem a tömeges atrocitások közvetlen veszélye indokolja, hanem inkább politikai célok. Úgy tűnik, a humanitárius jog tömeges és súlyos sérelme nem mindig készteti arra a politikai közösséget, hogy a védelmi felelősség alapján lépéseket tegyen, miközben az embereket fenyegető veszély szempontjából kevésbé súlyosnak tűnő esetekben sor kerül beavatkozásra. Még a védelmi felelősség kapcsán is követelmény, hogy a beavatkozó államoknak minden más lehetséges eszközt meg kell vizsgálniuk, mielőtt katonai eszközökhöz folyamodnának. Nem mindig egyértelmű, hogy az ilyen lehetséges alternatívákat valóban mérlegelték-e. Végül felmerül az a kérdés is, hogy a háború, amely maga is szörnyű és pusztító cselekedet, megfelelő eszköz lehet-e a szenvedés megszüntetésére. Elképzelhető-e, hogy egy ország bombázása, minden következményével együtt, a legmegfelelőbb módja a béke előmozdításának és a két fél közötti, gyakran szinte kibogozhatatlan konfliktus rendezésének?

Kérdés: Lehet-e a háború „két rossz közül a jobb" megoldás?

A hadijog

Még fegyveres összeütközések idején is érvényesek bizonyos jogszabályok, amelyek korlátozzák a harcoló felek cselekedeteit, például a hadifoglyokkal való bánásmód, a polgári lakosság üldözése és a sebesültek orvosi ellátása tekintetében. A „hadviselés törvényeit" többnyire a nemzetközi humanitárius jog, más néven a genfi egyezmények szabályozzák.

Az első genfi egyezmény
Az első genfi egyezményt 1864-ben írták alá. Az egyezmény azután született meg, hogy Henry Dunant genfi polgár egy véres csatának szemtanúja volt az olaszországi Solferinóban 1859-ben. Megrendítette, hogy a sebesültek semmilyen segítséget nem kapnak, és magukra hagyva halnak meg a csatatéren. Javaslatot tett egy nemzetközi egyezmény kidolgozására és egy semleges szervezet felállítására, amely háború idején humanitárius segítséget nyújtana. Javaslatai a Nemzetközi Vöröskereszt későbbi létrehozásához, valamint az első genfi egyezmény elfogadásához vezettek. Az egyezmény rendelkezett a harcképtelenné vált katonák emberséges és méltó bánásmódjáról, függetlenül attól, hogy kinek az oldalán harcoltak.

A következő években több genfi egyezmény is született, míg végül 1949-ben elfogadták a negyedik genfi egyezményt, valamint felülvizsgálták és kibővítették az előző három egyezményt is. Ezekhez később három kiegészítő jegyzőkönyvet is csatoltak. Ezen megállapodások mindegyikét vagy egy részét összesen 196 ország ratifikálta.
A genfi egyezmények mellett a nemzetközi humanitárius jog területén egyéb megállapodások is születtek, ideértve a hágai egyezményeket, valamint a háború esetén használható és nem használható fegyverekről szóló számos nemzetközi szerződést. Az 1990-es évek során több civil szervezet összefogásával kampány indult a taposóaknák gyártásának és használatának nemzetközi betiltása érdekében. A gyalogsági aknák betiltásáról szóló ottawai szerződést 1997-ben fogadták el, amelyet azóta 164 állam ratifikált szerte a világon. A civil szervezetek tovább folytatták a kampányt egy olyan egyezmény elfogadása érdekében, amely megtiltaná a repeszbombák használatát, amelyek a taposóaknákhoz hasonlóan a háború befejezése után még évekig szedik áldozataikat. Erőfeszítéseiket siker koronázta, 2008-ban létrejött és 2010-ben életbe is lépett a taposóaknák gyártását, használatát és felhalmozását betiltó egyezmény.

Háborús bűncselekmények

A nemzetközi humanitárius jog legsúlyosabb megsértését a háborús bűncselekmények jelentik. A háborús bűn olyan súlyos bűncselekmény, amelyért az elkövetők személyesen felelősségre vonhatók.

Háborús bűnök

„a szándékos emberölés, a kínzás vagy embertelen bánásmód, ideértve a biológiai kísérleteket, nagy fájdalom szándékos előidézése vagy a testi épség, illetve egészség súlyos megsértése, a védett személy jogellenes elhurcolása vagy áthelyezése, illetve a jogellenes fogva tartása, a védett személynek az ellenséges hatalom fegyveres erőiben való szolgálatra kényszerítése, illetve a védett személynek a jelen Egyezmény rendelkezéseinek megfelelő tisztességes és szabályos eljáráshoz való jogától való megfosztása, túszok szedése, vagyontárgyaknak a katonai szükség által nem indokolt, nagymérvű, jogellenes és önkényes megsemmisítése, illetve eltulajdonítása."⁹

A fentieken túl az emberiesség elleni bűncselekmények, a tömeggyilkosság és a népirtás esetén is alkalmazható az egyéni felelősség. Az emberiesség elleni bűncselekmények a polgári lakosság ellen elkövetett bűnöket jelentik, ide tartozik például a szándékos emberölés, a szexuális erőszak, a kínzás, a rabszolgaságba taszítás és a lakosság erőszakos áttelepítése.

Az ilyen jellegű bűncselekmények miatt egyéni felelősségre vonásra első alkalommal a náci és japán politikai és katonai vezetők nürnbergi és tokiói pere során került sor a második világháború után. Azóta számos ideiglenes törvényszéket állítottak fel, például a volt Jugoszlávia, Ruanda, Kambodzsa, Libanon és Sierra Leone területén zajlott konfliktusok során elkövetetett atrocitások elkövetőinek megbüntetése érdekében. Sok, hasonlóan súlyos konfliktus esetében nem került sor külön törvényszék felállítására, amivel kapcsolatban egyesekben felmerült a kérdés, hogy vajon nem politikai tényezők befolyásolják-e az ilyen bíróságok felállítására vonatkozó döntéseket?

A volt Jugoszlávia területén elkövetett, a nemzetközi humanitárius jogot súlyosan sértő cselekmények megbüntetésére létrehozott Nemzetközi Törvényszék

A Nemzetközi Törvényszéket az ENSZ hozta létre a volt Jugoszláviában zajló háborúk során elkövetett súlyos bűncselekmények megbüntetésére és az elkövetők felelősségre vonására. Mivel a vádlottak többsége szerb volt, egyes megfigyelők részrehajlást emlegettek. Az Amnesty International és a Human Rights Watch is bírálta a Törvényszéket, amiért nem vizsgálta ki a NATO-erőket érintő súlyos vádakat, így például a szerb állami televízió és egy vasúti híd elleni bombatámadás ügyét, amikor nyilvánvaló volt, hogy a műveleteknek civil áldozatai is voltak. A humanitárius jog megsértéséről szóló Amnesty-jelentés szerint „a NATO nem tette meg a szükséges óvintézkedéseket a polgári áldozatok elkerülése érdekében".¹⁰

Kérdés: A háborús törvényszékeket – ideértve a nürnbergi pereket lefolytató büntetőbíróságot is – időnként a „győztesek igazságszolgáltatásának” nevezik. Ön szerint mindkét háborús felet azonos elvek alapján kellene megítélni?

A Nemzetközi Büntetőbíróság

A XX. század második felében egyre többen szorgalmazták egy állandó bíróság felállítását az emberiesség elleni legsúlyosabb bűncselekmények megbüntetésére. 1998-ban elfogadták a Római Statútumot, amely megteremtette a Nemzetközi Büntetőbíróság létrehozásának jogi alapját.
A Nemzetközi Büntetőbíróság – a világ első állandó nemzetközi bírósága – 2002 júliusában állt föl. A hollandiai Hágában székelő testület joghatósága az alábbiakra terjed ki: háborús bűncselekmények, emberiesség elleni bűncselekmények, népirtás és az agresszió bűncselekménye. Bár a Római Statútumot államok ratifikálták, a Nemzetközi Büntetőbíróság nem azokat, hanem a bűncselekményekért felelős személyeket vonja felelősségre. 2020-ig 123 ország csatlakozott a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumához, ezen belül szinte az összes európai ország, viszont például az Egyesült Államok, India, Kína és Oroszország nem. A bíróság többek között a Szudánban, Kenyában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Ugandában, a Közép-afrikai Köztársaságban és Líbiában felmerült konfliktusok ügyében folytatott vizsgálatot.

Kérdés: Meg tud nevezni olyan embereket, akiket Ön szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság elé kellene állítani háborús bűncselekmény, emberiesség elleni bűncselekmény, népirtás vagy agresszió bűncselekménye miatt?

Terrorizmus a nemzetközi jogban

A terrorizmus elleni nemzetközi jogi szabályok kidolgozása komoly akadályokba ütközik, elsősorban az általánosan elfogadott definíció hiányából fakadó nehézségek miatt. Az Európa Tanács által összeállított Emberi jogok és a terrorizmus elleni küzdelem című iránymutatás¹² jó kiindulópont lehet ahhoz, hogy hol lehet meghúzni a határt annak érdekében, hogy egyéb nemzetközi szerződések vagy megállapodások ne sérüljenek.

Az iránymutatás az alábbi fő pontokat tartalmazza:

• Az emberi jogok és a jogállamiság tiszteletben tartása, valamint a diszkrimináció tilalma.
• A kínzás abszolút tilalma: „A kínzás, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés alkalmazása minden körülmények között tilos..."
• A személyes adatok gyűjtésének és kezelésének törvényesnek, és a kitűzött céllal arányosnak kell lennie.
• A magánéletbe beavatkozni csak a törvény által biztosított keretek között szabad.
• Bárkit, akit terrorcselekmény elkövetésével gyanúsítanak, csak alapos gyanú esetén lehet letartóztatni, és a letartóztatás okairól tájékoztatni kell.
• A terrorcselekménnyel gyanúsított személynek joga van ahhoz, hogy ügyét a törvényesen létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen és ésszerű időn belül tárgyalja. Az ártatlanság vélelme őt is megilleti.

• „Terrorista tevékenységek miatt szabadságuktól megfosztott személyeket minden körülmények között az emberi méltóság kellő tiszteletben tartásával kell kezelni."
• „Nem adható ki olyan államnak, ahol fenyegeti az a veszély, hogy halálra ítélik” vagy „kínozzák, vagy más embertelen vagy megalázó bánásmódnak vetik alá."
• „Az államok semmilyen körülmények között nem [...] térhetnek el az élethez való jog védelmét előíró állami kötelezettség alkalmazásától – amelyet ezen nemzetközi dokumentumok garantálnak –, továbbá a kínzás, az embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés tilalmának, az ítéletek és intézkedések jogszerűsége elvének, valamint a visszamenőleges jog tilalmának alkalmazásától."

Emberi jogok és terrorizmus

Két kulcsfontosságú terület van, ahol az emberi jogok és a terrorizmus konfliktusba kerülhetnek: egyrészt nyilvánvalóan maga a terrorcselekmény; másrészt pedig azok az intézkedések, amelyeket a hivatalos szervek a terrorizmus elleni küzdelem során hozhatnak.

Függetlenül attól, hogyan is definiáljuk a terrorizmust, milyen okok húzódnak meg mögötte, és mi motiválja az elkövetőket, a lakosság terrorizálása a legenyhébb esetben is a méltósághoz és a személyi biztonsághoz való jog sérelmét, a legrosszabb esetben pedig az élethez való jog megsértését jelenti. Ami az emberi jogi szabályokat illeti, a helyzet bonyolultabb, mivel azok többnyire az állam túlkapásaival szemben védik az egyén alapvető jogait és szabadságait. Így például arra nincs is lehetőség, hogy egy terrorista szervezetet perbe fogjanak az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt!

A kormányzatoknak azonban mégis vannak bizonyos kötelezettségeik: először is a polgárok személyi biztonságának védelme; másodszor a terrortámadások áldozatainak kártalanítása tekintetében; harmadszor pedig természetesen az, hogy maga az állam ne kövessen el terrorcselekményeket.

Kérdés: Egyetért Ön azzal, hogy a fegyverexportáló országokat felelősségre kellene vonni, ha az eladott fegyvereket aztán civilek ellen fordítják? Tudja Ön, hogy a hazája mely szervezeteknek vagy országoknak ad el fegyvereket?

A terrorizmus elleni küzdelemmel kapcsolatban számos emberi jogi kérdés felmerül, és szinte elkerülhetetlen a folyamatos feszültség aközött, hogy az állam a lakosság védelme érdekében milyen intézkedéseket ítél szükségesnek, és hogy ezzel mennyire korlátozza az emberi jogokat.

Titkos kiadatás

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűléséhez benyújtott, 2006-ban írt jelentésében ¹³ Dick Marty azt vizsgálta, hogy különböző európai országok miként segítették az Amerikai Egyesült Államokat abban, hogy feltételezett terroristákat „kiszolgáltassanak" olyan országoknak, ahol kínzás várt rájuk. A jelentés megállapította, hogy 7 ország – Svédország, Bosznia-Hercegovina, Nagy-Britannia, Olaszország, Macedónia, Németország és Törökország – felelőssé tehető „egyes személyek jogainak megsértéséért", mivel tudatosan részt vettek egy olyan programban, amelynek eredményeként egyeseket tárgyalás nélkül, gyakran évekig fogva tartottak és kínoztak. Más országokat, köztük Spanyolországot, Ciprust, Írországot, Görögországot, Portugáliát, Romániát és Lengyelországot a jelentés az Egyesült Államokkal való „összejátszással" vádol. Marty azt állította, van bizonyítéka arra, hogy Romániában és Lengyelországban titkos fogolytáborok közelében adták-vették át a foglyokat.

A konfliktusok áldozatai

A háború és a terrorizmus borzalmas és tartós következményekkel jár a lakosság jelentős része számára. A konfliktusok halálos áldozatai mellett az okozott károknak számos egyéb vetülete van: pszichés trauma, a műszaki és gazdasági infrastruktúra összeomlása, emberek földönfutóvá válása, sérülés, betegség, az élelmiszer-, víz- vagy energiaellátás hiánya, valamint a bizalom és a normális emberi kapcsolatok megroppanása. Ezek hatása generációkon át tarthat.
Az államok közti háborúk visszaszorulásával, illetve a polgárháborúk és az új hadviselési módszerek elterjedésével a polgári lakosság most nagyobb veszélynek van kitéve, és emberélet tekintetében is nagyobb veszteségeket szenved el, mint a hivatásos katonák. A UN Women, az ENSZ Nemek Egyenlőségével és a Nők Felemelkedésével Foglalkozó Egységének becslése szerint a modern fegyveres konfliktusokban az áldozatok 90%-a civil, többségük nő és gyermek. A nők megerőszakolását és szexuális bántalmazását taktikai fegyverként használják a megalázás, erőfitogtatás és a félelemkeltés érdekében.

Nők a fegyveres konfliktusokban

2000 októberében az ENSZ Biztonsági Tanácsa elfogadta a nők fegyveres konfliktusokban való helyzetével foglalkozó 1325. számú határozatot.  A határozat felszólítja a tagállamokat, hogy magasabb számban biztosítsák a nők részvételét a konfliktusok megoldásával és a béketeremtéssel kapcsolatos döntéshozatal minden szintjén. A Biztonsági Tanács azóta négy további állásfoglalást fogadott el. Az öt dokumentumnak három fő célkitűzése van:
-  a nők részvételének erősítése a döntéshozatalban,
- a szexuális erőszak és az ilyen cselekmények büntetlenül hagyásának megszüntetése,
- elszámoltatási rendszer kialakítása.

Gyermekkatonák

A hadviselés terén különösen mellbevágó fejlemény, különösen az elmúlt két évtizedben, a gyermekkatonák bevetése véres konfliktusokban. Gyermekkatonák a világ minden táján, a legtöbb fegyveres konfliktusban részt vesznek. A probléma azonban különösen kritikus Afrikában, ahol alig kilencéves gyermekek is harcolnak, bár legtöbbjük 14-18 év közötti. Gyermekkatonákat lázadó csoportok és kormányerők is toboroznak.

Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye értelmében a részes államok kötelesek biztosítani, hogy 15 évnél fiatalabb gyermekek ne vehessenek részt a harcokban. Ezt a korhatárt azonban sokan túl alacsonyak találták, ezért kezdeményezték 18 évre való megemelését. A gyermekek fegyveres konfliktusba történő bevonásáról szóló, a Gyermek jogairól szóló egyezményhez fűzött Fakultatív Jegyzőkönyv (amelyhez 2020 novemberéig 170 állam csatlakozott) 18 évre emelte az alsó korhatárt.

Az európai országok nem toboroznak 17 év alatti fiatalokat, és nem küldenek 18 év alatti katonákat harcba. Európán belül az Egyesült Királyságban a legalacsonyabb, 16 év a korhatár, bár ekkor még csak a fiatalok besorozása és kiképzése kezdődhet meg. Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága az alacsony korhatár miatt súlyos kritikával illeti az Egyesült Királyságot. Jelentések szerint Csecsenföldön 18 év alatti gyermekek is szolgáltak a lázadó erőknél.

Ifjúság, háború és terrorizmus

A fiatalokat sok szempontból közvetlenül érinti a háború. A fent említett gyermekkatonákon kívül a fiatalok alkotják a katonai állomány túlnyomó többségét, különösen azokban az országokban, ahol (és amikor) kötelező a katonai szolgálat. Ezért elmondható, hogy a fiatalok vannak a frontvonalban akkor is, amikor háborús áldozatokról van szó. A hivatásos hadseregek tagjai gyakran hátrányos helyzetű fiatalok köréből kerülnek ki, mivel nekik kevés más lehetőségük van a tisztességes megélhetésre.

A terrorista csoportok gyakran fiatalokat szerveznek be terrortámadások elkövetésére, amint azt a 2005-ös londoni támadások is példázták. Ezt gyakran a fiatalok identitáskeresési nehézségeivel magyarázzák, melyek különösen sebezhetővé teszik őket a szélsőséges eszmékkel és ideálokkal szemben. A fiatalok terrortámadások közvetlen célpontjai is lehetnek, amint azt a 2011-es norvégiai merénylet és a kaukázusi iskolák elleni támadások is bizonyítják.

Az ifjúsági szervezetek hagyományosan fontos szerepet játszanak abban, hogy felhívják a figyelmet a háború értelmetlenségére és a fiatalokat sújtó veszteségekre. Az első világháborús vérfürdő után számos, a megbékélést szolgáló kezdeményezés és csereprogram jött létre; sok közülük a mai napig is működik, mint például a Service Civil International ^IV:vagy a Youth Action for Peace (Fiatalok a Békéért), amelyek nemzetközi önkéntes ifjúsági projekteket és önkéntes táborokat szerveznek.

A European Bureau of Conscience Objection (Szolgálatmegtagadók Európai Központja) azon munkálkodik, hogy Európában és azon túl is elismerjék a katonai szolgálat lelkiismereti okokból való megtagadásának, a gyilkolás elutasításának jogát.

A War Resisters International egy 1921-ben létrehozott nemzetközi mozgalom, melynek hitvallása a következő: „A háború bűncselekmény az emberiség ellen. Ezért elhatároztam, hogy nem támogatok semmilyen háborút, és küzdök a háború okainak megszüntetéséért.” A WRI népszerűsíti az erőszakmentességet és a megbékélést, és támogatja a katonai szolgálatot lelkiismereti okokból megtagadókat és azon menedékkérőket, akik a katonai szolgálat elől menekülnek vagy dezertálnak.

Jegyzetek

1 Bob Marley „War" című dalának szövege, Hailé Szelasszié etióp császár 1963. októberi ENSZ beszédének alapján, fordító: Nádori Gergely

2 Legal Consequences of the Construction of a Wall in the Occupied Palestinian Territory [A fal építésének jogi következményei a megszállt palesztin területen], a Nemzetközi Bíróság 2004. július 9-i tanácsadó véleménye, 106. bekezdés.
3 Al-Skeini és mások kontra Egyesült Királyság, az Emberi Jogok Európai Bíróságának nagykamarája (beadvány sz.: 55721/07), 2011. július 7; http://www.bailii.org/eu/cases/ECHR/2011/1093.html
4 Jeannette Rankin volt az első nő, akit beválasztottak az Egyesült Államok képviselőházába , 1916-ben
5 1994. évi ENSZ-nyilatkozat a nemzetközi terrorizmus megszüntetésére vonatkozó intézkedésekről, az ENSZ Közgyűlés 1994. december 9-i 49/60. sz. határozatának „Intézkedések a nemzetközi terrorizmus felszámolására” melléklete. https://www.un.org/ga/search/view_doc.asp?symbol=A/Res/49/60
6 A/CN.4/L.2. sz. dokumentum, A nürnbergi elvek Nemzetközi Jogi Bizottság által elfogadott szövege, Kivonat a Nemzetközi Jogi Bizottság Évkönyvéből: 1950., II. kötet; https://legal.un.org/ilc/documentation/english/a_cn4_l2.pdf   
7 Egyezmény a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről; https://www.ohchr.org/en/professionalinterest/pages/crimeofgenocide.aspx  
8 http://www.physiciansforhumanrights.org/blog/us-ban-landmines-facts.html
9 Negyedik Genfi Egyezmény a polgári személyek háború idején való védelméről, 1949. augusztus 12. http://www.icrc.org/ihl.nsf/FULL/380?OpenDocument
10 NATO/Federal Republic of Yugoslavia "Collateral Damage" or Unlawful Killings? Violations of the Laws of War by NATO during Operation Allied Force [NATO/Jugoszláv Szövetségi Köztársaság „járulékos veszteség" vagy törvénytelen gyilkosságok? A háborús jog megsértése a NATO részéről a szövetséges haderők hadműveleti során] Amnesty International jelentése - EUR 70/18/00, 2000. június; https://www.amnesty.org/en/documents/EUR70/018/2000/en/
11 Lásd a fenti 2. jegyzetet.
12 Emberi jogok és a terrorizmus elleni küzdelem, az Európa Tanács iránymutatása, 2005.

 https://rm.coe.int/168069648a
13 Alleged secret detentions and unlawful inter-state transfers involving Council of Europe member states [Az Európa Tanács tagállamait érintő állítólagos titkos fogva tartások és jogellenes államközi fogolyszállítások], Parlamenti Közgyűlési 10957 sz. dokumentum, 2006. június 12. https://pace.coe.int/en/files/11527

I. Carl von Clausewitz: A háborúról. Budapest: Zrínyi kiadó, 2013, 39. old.

II.A.P. Schmid. The Definition of Terrorism. A Study in Compliance with CTL/9/91/2207 for the UN Crime Prevention and Criminal Justice Branch. [A terrorizmus definíciója – Tanulmány az ENSZ Bűnmegelőzési és Bűntető Igazságszolgáltatási Ága számára a CTL/9/91/2207-tel összhangban] (Leiden: Center for the Study of Social Conflicts (COMT), December 1992).

III. https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=92900037.TV

IV. Magyar partnerszervezete az Útilapu Hálózat https://utilapu.hu/sci/